Vitorlázás

LITKEY FARKAS VITTE A PÁLMÁT A VOLVO HIGH TECH REGATTA ELSŐ NAPJÁN
Hosszúra sikerült a 2. Volvo High Tech Regatta első, szombati napja. Miután délelőtt kialakult a szél, sikerült egy pályafutamot megrendezni, majd elrajtoltak a túrafutamok Alsóörstől Balatonfenyves felé. A foltos, hol megélénkülő, hol leálló szélben a csúcshajók csapatainak különösen sok türelemre és kitartásra volt szükségük, ez legjobban tizenháromszoros Kékszalag győztes Litkey Farkasnak, a PreVital Sailing Team kormányosának sikerült, aki kiváló taktikázással nyerte meg az idegőrlő küzdelmet.
Az extrém balatoni hajóknak rendezett High Tech Regatta drónfotói

Második alkalommal rendezik meg a Volvo High Tech Regattát, a hazai és nemzetközi szinten is csúcstechnológiát képviselő egy- és többtestű hajók versenyét.

Dobó Kata bikiniben, a Balaton közepén tanulja a szövegét: fotó
Dobó Kata bármit csinál, szexisen teszi. Ezúttal a Balaton közepén tanulja a szövegét jövö hétre és mindezt fürdőruhában.
Hétezernél is többen indultak az idei Balaton-átúszáson
Több mint 7300-an, a hivatalos adat szerint  egészen pontosan 7309-en szálltak vízbe szombaton a 36. Lidl Balaton-átúszáson.
Reklám
Most megtehetik!

A vitorlázók segíthetnek az autizmussal élőknek. 

Fotó, Balaton, nyeremény!

Fotózkodj az 50. Kékszalag utcaszobrával! Kékszalagos relikviát kaphatnak a fotók feltöltői.

10 km-es a dugó a Balaton felé az M7-esen
Három autó ütközött, egy ember megsérült.
Magyar Tenger - minden ami nekünk a Balaton
Hétvégén csúcsforgalom lesz a Balatonon: egyszerre szervezik meg a Volvo High Tech Regattát, a Balaton-átúszást és a Balaton-átevezést. Ezek közül az átúszásról beszélgettünk Máth István főszervezővel és a Volvo High Tech Regattáról Fekets Adriennenel. Valamint itt volt velünk Villányi Éva a Györöki Jazz Fiestától és Kondor Géza, Révfülöp polgármestere, akivel a Villa Filip Napok programjairól beszélgettünk.
Kiváló edzéslehetőség a Kékszalag előtt
A hagyományosan a Kékszalagot megelőző vasárnapon rendezendő Horváth Boldizsár emlékversennyel a Balatonfüredi Yacht Club egy utolsó felkészülési lehetőséget nyújt a tókerülő versenyen induló hajóknak. Az emlékverseny a nagyhajós vitorlázás teljes palettáját igyekszik megszólítani, így az osztályhajókat, a regisztrált, YS számmal rendelkező hajókat, valamint a nyílt többtestű hajókat várja a rajtvonalhoz. Az idén a Horváth Boldizsár
Hétvégi programkavalkád a Balatonon
Szombaton, július 14-én, ha lesz is némi szél, megtartják a kétszer már elhalasztott 36. Lidl Balaton-átúszást. Emellett ezen a szombaton rendezik a Balaton-átevezést és egy vitorlásversenyt. A Révfülöp és Balatonboglár közötti átúszás időpontja tehát július 14. szombat. A korábbi időpontokra leadott előnevezések, orvosi igazolások érvényesek maradtak. Az eseményen 23 fokos, a déli oldalon hullámzó vízre
Ezüstérmes lett az Eb-n a Gyapjas testvérpár
Végig dobogós helyen vitorlázva nyert ezüstérmet a Gyapjas Balázs és Gyapjas Zsombor, a Spartacus Vitorlás Egylet kettőse a portugáliai Sesimbrában rendezett 470-es junior Európa-bajnokságon. A végül az első és harmadik helyen végzett izraeli egységekkel együtt a magyar hajó kiemelkedett a 37 hajós mezőnyből, az éremfutammal együtt 12 futamból ez a három egység kilencet nyert meg.
Minden idők legjobb 470-es eredménye a Gyapjas fivérektől

Nagy sikert ért el a 470-es olimpiai hajóosztályban versenyző Gyapjas Balázs és Gyapjas Zsombor: a július elején megrendezett portugáliai junior Európa-bajnokságot összetettben a második helyen zárták. Minden idők – egyik – legjobb eredményét érte el az olimpiai 470-es hajóosztályban a Gyapjas Zsombor és Gyapjas Balázs duó. Végig dobogós helyen vitorlázva nyert ezüstérmet a Spartacus Vitorlás […]

Razziát indít a Balatonnál a NAV
Átfogó ellenőrzés-sorozatot kezd hétfőn a Balatonnál a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. Az akcióban több száz revizor vesz részt ? írta a Magyar Idők.
Reklám
Vigyázzon, ha a Balatonra megy a hétvégén!

Ezzel számoljon, aki a Balatonon tervezi a hétvégét: 18-29 fok, napsütés, 22-23 fokos víz és nagyon erős UV-sugárzás. 

Nagyon fontos - enélkül nincs Kékszalag!
A sportorvosi igazolás kötelező ahhoz, hogy valaki indulhasson az 50. Kékszalag Erste Nagydíjon.
Gyapjasak ezüstérmesek a 470-es junior EB-n
Az éremfutamban megerősítették addigi második helyüket, és így ezüstérmet nyert Gyapjas Balázs és Gyapjas Zsombor a 470-es junior Európa-bajnokságon.
Szombaton megrendezik a Balaton-átúszást
Kétszeri halasztás után szombaton megrendezik a 36. Lidl Balaton-átúszást.
Száguldó katamaránok, Balaton-átúszás, Balaton-átevezés egy napon

Érdemes lesz követni július 14-én hétvégén a három nagy balatoni rendezvényt: a 36. Balaton-átúszást, a Balaton-átevezést és a Volvo High Tech Regatta vitorlásversenyt.

FONTOS! FONTOS! FONTOS!

A sportorvosi igazolás kötelező ahhoz, hogy valaki indulhasson az 50. Kékszalag Erste Nagydíjon. 

Száguldó katamaránok, Balaton-átúszás és Balaton-átevezés - csúcsforgalom várható hétvégén a Balatonon
Érdemes lesz követni hétvégén a balatoni programokat, ugyanis azon túl, hogy látványos eseményeknek lehetünk tanúi a tavon, nem kis feladat volt július 14-re három nagy rendezvény, a 36. Lidl Balaton-átúszás, a Balaton-átevezés és az ezek útvonalát keresztező Volvo High Tech Regatta vitorlás verseny biztonsági szempontból történő összehangolása. Azonban a szervezők nem ismertek lehetetlent! Bár az, hogy megrendezik-e hétvégén, és ha igen, melyik napon a Balaton-átúszást, csak csütörtökön derül ki a várható időjárás függvényében, idejében fel kellett készülni minden forgatókönyvre. Az események szervezői minden eshetőségre készen várják a csütörtöki döntést az átúszás kapcsán.
Hétvégén Ügyvéd Kupa!
Hétvégén rendezik tizenharmadik alkalommal a Herman Miller Ügyvéd Kupa és Volvo Nagydíj vitorlásversenyt Balatonlellén a BL YachtClubban.
Egyre népszerűbb a Balaton
Május végére elérte a 10 milliót a vendégéjszakák száma. A Balatonnál növekedtek leginkább a belföldi vendégéjszakaszámok. A szállásdíjbevétel is jelentősen magasabb volt májusban, mint egy évvel korábban, a növekedés 9 százalékos. Egyértelmű sikerrel zárta az idei év első öt hónapját a turizmus, folyamatosan érezhető az erősödés, különösen a belföldi turizmusban: a belföldi vendégek száma az
Reklám
Hungexpo Hungarian Silence – Hajóavatás Balatonaligán
A Club Aliga kikötőjében bemutatták az új, teljesen magyar fejlesztésű és építésű, meglehetősen különös nevű Hungexpo Hungarian Silence trimarán versenyhajót. A sajtótájékoztatóval egybekötött hajószentelésre a rossz idő ellenére viszonylag sokan voltak kíváncsiak. Az esemény házigazdája, Németh Balázs, a Club Aliga Üdülőközpont igazgatója, egyben csapattag elmondta, hogy már régóta kerestek egy versenyhajót, amely mögé odaállhatnak, így
Magyar ezüstérem a 470 Junior EB - n
Gyapjésék Ezüetérmesek a Junior EB - n
Volvo Körkapcsolás július 4-11.
A pénteken érkező hidegfrontnak hála a legutóbbi hétvégén ismét remek szél fújt, így igazi élményvitorlázásban lehetett része annak, aki valamilyen versenyen indult. Összefoglaljuk, mi történt az elmúlt héten, és mi vár ránk a következőn!
A Fekete Sereg balatoni száguldása döbbenetes élmény - képek
Vasárnap megkezdte a Kékszalagra való felkészülésének finisét a Balaton legkülönlegesebb vitorlása, a rekordot is tartó Opel Fifty Fifty.
Klasszikus Kupa 2018, Eredmények, VIDEÓ
Immár hagyomány, hogy Csopakon a Kereked Vitorlás Klubban évente megrendezik a Klasszikus Kupa pályaversenyt.
Rooster Dura Pro 5 kesztyű

Ezúttal a Rooster Dura Pro 5 kesztyűje esett vizsgálódásunk áldozatául. A gyártó elsősorban focksottosnak és spinakkeresnek ajánlja, mert puhább és vékonyabb mint a Pro Race – így nem csak a kötelet érezni benne jobban, hanem a vitorla rezdüléseit is.   Kezdjük a külső megjelenéssel. Véleményem szerint kifejezetten igényes, nagyon minőségi kidolgozású, ránézésre igen strapabíró kinézetű […]

Indul az 50. Kékszalag Erste Nagydíj sajtóakkreditációja

A korábbinál magasabb szinten szolgálja ki az 50. Kékszalag Erste Nagydíjról tudósító médiumokat a Magyar Vitorlás Szövetség (MVSz). A regisztrált újságírókat rajtnéző médiahajó és szélessávú internet kapcsolattal ellátott sajtószoba, valamint online News Room várja a verseny időtartama  alatt.

Csúcsforgalom várható hétvégén a Balatonon

Száguldó katamaránok, Balaton-átúszás és Balaton-átevezés – csúcsforgalom várható hétvégén a Balatonon   Érdemes lesz követni hétvégén a balatoni programokat, ugyanis azon túl, hogy látványos eseményeknek lehetünk tanúi a tavon, nem kis feladat volt július 14-re három nagy rendezvény, a 36. Lidl Balaton-átúszás, a Balaton-átevezés és az ezek útvonalát keresztező Volvo High Tech Regatta vitorlás verseny […]

VOLVO High Tech Regatta 2018 ÉLŐ közvetítés a Kwindoo-val

A Balatonon leglátványosabb vitorlásversenyét, az extrém hajóknak rendezett Volvo High Tech Regattát élőben nézhetitek oldalunkon a Kwindoo segítségével.

Volvo High Tech Regatta 2018

Július 14-15-én az Alsóörs Marina és a Fenyves Yacht Club ad otthont ennek a nem mindennapi megmérettetésnek.

50. Kékszalag Nagydíj

Az első Kékszalagot 1934-ben rendezték. Egészen 2001-ig kétévente rendezték meg a légvonalban 155 kilométeres tókerülő versenyt azóta pedig évente rajtol a Kékszalag.

Készülj a Kékszalagra – bemutatjuk a Helly Hansen Salt Flag vitorláskabátját

A vízálló, szélálló és légáteresztő HellyTech Performance kabátok egyaránt jól mutatnak a hajón és a hajón kívül.

Azt a hétszázát!
Expert-fps Kupa 2018. - Múltheti kalózos beszámolónkat ennyien lájkoltátok, ez azt is jelentheti, hogy minimum 700 olvasónkat tekinthetjük potenciális kalózosnak. Ez jó! De mi a nemlájkoló, rejtőzködő kalózosokat is elő szeretnénk csalogatni, mert rengeteg parton árválkodó hajóról tudunk, amibe életet lehetne lehelni.
Luxushajót neveztek el a magyar producerről
A világ legelegánsabb folyami luxusflottáját üzemeltető Crystal River Cruises legújabb hajójának keresztelőjén jelen lesznek az amerikai cég vezetői és a hajó keresztanya, a Virtuózok, a világ első klasszikus zenei tehetségkutatójának ötletgazdája és producere, Peller Mariann. A Crystal River Cruises, amelyet 2017-ben a világ legjobb folyami luxushajózási társaságának választottak, nem csak a keresztelő ügyében kereste meg
Jön a Svert Kupa ifjúsági túraverseny!
A dinamikusan növekvő népszerűségű Svert Kupa vitorlásversenyek szervezői idén az ifjúsági kategóriában ritkának számító túraversenyi indítanak, amelyre várják az amatőr és profi ifjúsági versenyzőket minden egy és kéttestű hajóosztályban. A Svert - Kupa DELL túraversenyhez és a Svert Kupa - NaturZitrone pályaversenyekhez hasonlóan a versenyzők alacsony nevezési díjak mellett, értékes nyereményekért és hajóosztályonkénti értékelésben szállhatnak vízre augusztusban Zamárdi párjainál.
Vízre tették a vicces nevű hajót
Félig elkészült Nagy-Britannia új sarkkutató hajója, amely arról lett híres, hogy nagyon furcsa, mókás eredményt hozott az elnevezésére kiírt internetes pályázat. Az RRS Sir David Attenborough, amelyet a világhírű brit természettudósról neveztek el, az online szavazáson óriási többséggel, 124 ezer vokssal a Boaty McBoatface nevet kapta, ami lefordíthatatlan magyarra, de talán Hajós Hajóarcot jelent. A
Gyapjasék biztatóan versenyeznek az Eb-n
Kilenc futam után a harmadik helyen áll a magyar kettős a 470-es junior Európa-bajnokságon. Egy futamgyőzelem mellett többek között egy második és két harmadik helyezéssel egyelőre a harmadik helyen áll a Gyapjas Balázs és Gyapjas Zsombor, a Spartacus Vitorlás Egylet kettőse a 470-es junior Európa-bajnokságon a portugáliai Sesimbrában. Gyapjasék hétfői versenynap utolsó, összesítésben a kilencedik
Bajusz András: Extrém körülmény? Jöhet!

Az 50. Kékszalag Erste Nagydíj fő támogatója, az Erste mindenkinek esélyt ad arra, hogy a Kékszalag legprofibb hajóin élhesse át a versenyt. A www.erstehiggymagadban.hu oldalon július 13-ig bárki pályázhat arra,  hogy a Fantoma Ganz Danubiusaz Inyamaa Lisaa Nemere IIa Previtala Restless , a Siroccoa Trentasettea Westport, vagy a Red Bull Extreme 40-essel kerülje meg a tavat. Az indulásnak nem feltétele a hajózási múlt és tudás, azonban jó tudni, hogy a kapitányok maguk választanak a hozzájuk jelentkezők közül, így érdemes megírni, miért szeretne valaki bekerülni a kiválasztott csapatba. A Kékszalag blog pedig bemutatja a pályázatban résztvevő kormányosokat és hajóikat. Most a Ganz Danubius kormányosán, Bajusz Andráson a sor.

Keressük a Balaton legdrágább büféjét
Tényleg olyan drága lett a Balaton, mint Horvátország? Segítsen az Indexnek, és küldje el, ha valahol drágán lát lángost, hekket vagy palacsintát.
Világbajnoki negyedik hellyel zárta U21-es pályafutását Vadnai Jonatán

Véget ért a Standard U21 világbajnokság a lengyelországi Gdyniában, ahol végül 41 ország 138 indulója közül Vadnai Jonatán a 4. helyet szerezte meg.

Gumicsónakon sodródó gyerekeket mentettek ki a Balatonból
A parttól 200 méterre vették észre őket, amint az erős északi szélben képtelenek partra jutni.
Két gyereket kellett kimenteni a Balatonból
Két 13 éves gyereket kellett kimenteniük a Balatonból a rendőröknek Balatonfüreden. A mentés idején I. fokú viharjelzés volt érvényben, a gyerekek ezt nem vették figyelembe.
Gyapjasék dobogós helyen a 470 Junior EB-n
Kilenc futam után a harmadik helyen áll a magyar kettős a 470-es junior Európa-bajnokságon.
Bemutatkozik a Hungexpo – Hungarian Silence
Megérkezett a magyar fejlesztésű foileres high-tech trimarán a Balatonra, a 2018-as Kékszalagon mutatkozik be a Hungexpo – Hungarian Silence.
Reklám