Vitorlázás

Vasárnap reggel esőben futhatnak majd a Balaton körül
Addig viszont szép időben versenyezhetnek az Ultrabalatonon.
Késnek a vonatok az észak-balatoni vonalon
Akár egy-másfél órát késhetnek a vonatok az észak-balatoni vonalon.
Szobrot állítottak a Kis-Balaton Matula bácsijának
Futó Elemér, a Kis-Balaton 2010-ben elhunyt természetvédelmi felügyelőjének, a berek őrzőjének portrészobrát a balatonszengyörgyi Gulya csárda mellett avatták fel.
Megkezdődött a vitorlás szezon a Balatonnál
A nemzetek, nemzetiségek jogai emberi jogok a közösség szintjén - elevenítette fel Szent II. János Pál pápa egyik gondolatát a miniszterelnök-helyettes szombaton Piliscsabán, a pápa szobrának avatóünnepségén.
Reklám
Kompon tálaltak a Balatoni Kör vendéglátói
A Balatoni Kör tagjai eddig is kitettek magukért az ősszel, télen és tavasszal rendezett GasztroPiknik elnevezésű sorozatukkal, de az utolsó állomás igazi meglepetés volt: a kompon kínálták legjobb ételeiket, desszertjeiket, boraikat, pálinkáikat.
Fröccsözz balatoni borral
Eláruljuk, hány fokon, milyen borból és milyen vízzel készítsük el a legjobb fröccsöt, hogy akár az otthoni erkélyünkön is balatoni hangulatba kerüljünk.
Kiadó Bavaria 46 az Adrián

Hajó: Bavaria 46 (2014/15), 4 franciaágyas kabin Dátum: Június 19-22 (hajóátvétel 19-én 14h, hajóleadás 22-én 9h-ig) Kikötő: Marina Hramina, Murter Ár: 1.300 EUR (takarítással, külmotorral, 2 autó parkolással együtt) +Kaució vagy kaucióbiztosítás   Telefon: 06309320646 E-mail: oers@vitelli.hu

Szezonnyitó emlékverseny Balatonfüreden: győzött a New Black Jack
A New Black Jack katamarán 1 óra 16 perc alatt teljesítette a Balatonfüred–Paloznak–Siófok–Balatonfüred–Tihany–Balatonfüred távot, és ezzel abszolút győztes lett az elmúlt hétvégi Tolnay Kálmán László-emlékversenyen.
A várható viharos időjárás miatt, elmarad az I. Subaru Csopaki Évadnyitó Pályaverseny!
A várható viharos időjárás miatt, elmarad az I. Subaru Csopaki Évadnyitó Pályaverseny!
16 mai drónos viharfotó és videó a Tihanyi-félszigetről

A BALATON mindig csodálatos, legyen bármilyen is az időjárás, ám a viharokban mégis van valami egészen misztikus.

A Szeretetgombóc nem csak finom, de életet is menthetsz, ha ezt kéred
Gombóconként 100 Ft-tal támogathatjuk a keszthelyi kórház sürgősségi osztályát új lélegeztetőgépének megvásárlásában, ha szeretetgombócot kérünk tölcsérünkbe!
Vadnai-testvérek: Világkupa siker után cél az olimpiai kvótaszerzés

Benji és Joni összesen 26 érmet, közte 9 világbajnoki címet szereztek a magyar vitorlázásnak az utánpótlás korosztályokban, cél a 2020-as tokiói olimpia.

Falunap és Gyermeknap 2019, Ábrahámhegy

A Tűzoltóparkban rendezik meg 2019. június 9-én a falunapot és a gyermekek ünnepét, a gyermeknapot Ábrahámhegyen.

Reklám
Ultrabalaton: lélektisztító 221 kilométer
Órákon belül elrajtol a 13. Ultrabalaton – tekintsük ezt most szerencsés számnak, és a kétnapos futóünnep kapcsán tizenhárom érdekességet szedtünk össze.
Strand-és szezonnyitó ünnepség 2019, Vonyarcvashegy

2019. június 8-án huszonhatodik alkalommal rendezik meg a Strand-és szezonnyitó ünnepséget Vonyarcvashegyen, a Lido strandon.

Orbán-napi borünnep 2019, Vonyarcvashegy

2019. május 24-én hatodik alkalommal rendezik meg az Orbán-napi borünnepet Vonyarcvashegyen, a vashegyi kápolna közelében levő Szent Orbán szobornál.

Balatonszepezdi Gesztenyevirág Nap 2019

2019. május 18-án 10 órától előadásokkal, színes programválasztékkal rendezik meg a Balatonszepezdi Gesztenyevirág Napot a Bertha Bulcsu Közösségi Házban.

Mount Everest Alsóörs teljesítménytúra

2019. május 12-én a Mount Everest túrasorozat alsóörsi túráján a két érintési pont a Csere-hegyi illetve a Somlyó-hegyi kilátók.

Jól elhatárolt vízfelületen lehet csak elképzelni az elektrojetet
Móring József Attila, a Somogy megye 3. számú országgyűlési egyéni választókerület képviselője (FIDESZ-KDNP) szerint a magyar tengert az jellemzi, hogy a parttól eltávolodva is biztonságosan lehet úszni, játszani a vízben, de ha az ember feje mellett elszáguld egy elektrojet, még ha villanyhajtású is, az nagyon komoly veszélyt jelenthet.
Madarak és fák napja 2019, Vonyarcvashegy

A természet egyik legszebb ünnepét 2019. május 11-én 10 órától tartják Vonyarcvashegyen, a Szent Mihály-hegyen.

Korosajt Fesztivál 2019, Nemesbük

2019. május 11-én Nemesbükön, Hévíz közelében negyedik alkalommal rendezik meg a Korosajt Fesztivált.

Ha nyár, akkor Balaton
A belföldi turizmus további bővülését vetíti előre a Szállás.hu nem reprezentatív kutatása. Idehaza a Balatont és a kevésbé ismert hazai tavak környékét keressük fel, a külföldi úti célok közül Horvátország, Olaszország és Görögország a favorit. Minden harmadik magyar külföldön és belföldön is vakációzik majd a Szállás.hu felmérése szerint, így a hazai turizmus további bővülését jósolják
Reklám
A legjobb szörfösök vetélkednek Balatonfüreden
Jövőre Balatonfüreden raceboard-világbajnokságot rendez a Magyar Szörfszövetség. Két évvel ezelőtt sikeres raceboard-Európa-bajnokságot bonyolítottak le szintén Balatonfüreden, akkor Gádorfalvi Áron arany-, Cholnoky Sára pedig bronzérmet szerzett. A raceboard egy olyan versenyszörf, amelynek svertje (uszony) van, a hossza 3-4 méter, a legnagyobb vitorla a férfiaknál 9,5, a nőknél 8,5 négyzetméteres. A raceboard osztályba beletartozik a jelenlegi és
San Remóban szálltak vízre a Gyapjas testvérek
Elkezdődött az olaszországi San Remóban a 470-es osztály Európa-bajnoksága. A 70 fős, nagyon erős mezőnyben a Gyapjas testvérek a 21. helyen állnak. Az első napon kétórás vízi halasztás után 15-18 csomós szélben indultak a futamok. A magyar hajó az első futamban a 11., a másodikban az 5., a harmadikban pedig a 16. helyen futott célba,
Csillagászat napja: galaxisokban és kettőscsillagokban gyönyörködhetünk

A Balaton Csillagvizsgáló, csatlakozva a csillagászat napjához, élménydús programokkal várja 2019. május 11-én a messzibe kémlelőket.

Horváth József handbike versenyző: A KKM egy fantasztikus élmény
Magyarország egyik leghíresebb futóversenye a Keszthelyi Kilométerek idén a pünkösdi hétvégén lesz Keszthelyen. A nagy múltú versenyt a sportolók kedvelik, évek óta szeretettel térnek vissza a megmérettetésre. Horváth József Zala megyei kerekesszékes sportoló handbike-kal versenyez, Őt kérdeztük a mozgás öröméről, a KKM hétvégéről.
Balaton koszorúzás, Vitorlabontó ünnepség és Évadnyitó Vitorlásverseny

Az Évadnyitó ünnepséget egész napos családi programok kísérik Balatonfüreden.

Változékony időjárás – változatos programok
Sokat viccelődünk mostanában az időjárással, de mi megígérjük, hogy a programok is ilyen változatosak lesznek a hétvégén. KATTINTS!
Árva kismókusokat ápolnak a Veszprémi Állatkertben - cuki fotókkal
Lelkes állatbarátok találtak rá a kertjükben arra a két árván maradt mókuskölyökre, akik legyengülten kerültek be a Veszprémi Állatkertbe.
Pondró ébred zöld ereken…
„...görnyedt ember bottal megyen, csontváz kattog fönn a hegyen.” Weöres Sándor megindító szavai csengenek fülemben. Hisz beköszöntött a tavasz. A tél szorítása után újra él, lüktet a természet, üde zöld ruhába bújnak az erdők, virágok tarkítják a rétet.
Helyi kézműves mesterek mutatkoztak be Felsőörsön
A településen tavaly nagy sikerrel elindult az a kezdeményezés, miszerint a helyi mesteremberek egyszerre nyissák ki portájukat és mutassák meg munkásságukat. Idén sem volt ez másképp, hiszen a Bárókert és a Miske utcákban helyi kézművesek mutatkoztak be otthonukban.
Hévízi moziműsor 2019.05.09-2019.05.15.

A Pokémon - Pikachu a detektív, a Csaló csajok és a Bosszúállók - Végjáték, a Pécsi szál és a Silvio és a többiek című filmeket tűzte műsorára a hévízi Fontana Filmszínház 2019. május 9-15. között.

1500 program a Művészetek Völgyében
Július 19. és 28. között újra a Balaton-felvidék három apró települése, Kapolcs, Taliándörögd és Vigántpetend lesz az ország központja. Jön a Művészetek Völgye. Szabó Balázs Bandája interjúval!
German Design Award és Good Design Award díjat nyert a Helly Hansen HP Racing Midlayer vitorlás kabátja
German Design Award és Good Design Award díjat nyert a Helly Hansen HP Racing Midlayer vitorlás kabátja
Csillagászat Napja a Balaton Csillagvizsgálóban 2019

2019. május 11-én 20-23 óra között ingyenes távcsöves bemutatással várja a látogatókat a Csillagászat Napján a Balaton Csillagvizsgáló.

Balatonfüreden rendezik 2020-ban a Raceboard (szörf) világbajnokságot

A 2017-ben sikeresen lebonyolított Raceboard Európa-bajnokságot követően 2020-ban már a világ legjobbjait várják az újabb megmérettetésre Balatonfüredre.

Balatonfüreden rendezik meg a Raceboard-világbajnokságot

A 2017-ben sikeresen lebonyolított Raceboard Európa-bajnokságot követően 2020-ban már a világ legjobbjait várják az újabb megmérettetésre Balatonfüredre.

Napi 12 óra ülés után 221 kilométert futnak
Azért dolgoznak, hogy ne legyen komolyabb áramszünet a fővárosban és környékén. Annyi időt töltenek összezárva, hogy szinte mindent tudnak egymásról, így nem kellett sokat gondolkodni, hogy ki fussa a nehezebb, dimbes-dombos szakaszokat, és ki teljesítsen a laposabb déli parton a 221 kilométeres, 13. Ultrabalaton futóversenyen.
Gyógyító meditáció Maharishivel Balatongyörökön

2019. május 23-án gyógyító meditációt rendeznek Balatongyörökön, ahol Maharishi segítségével új szemszögből láthatod önmagadat és az életedet.

Kétszáz éves püspöki pincét árulnak Badacsonyban - Három hektár birtok és 1300 m² föld alatti birodalom 690 millió forintért
3 hektáros birtok, 1300 m² föld alatti birodalom. Luxusnyaraló-tervekkel együtt lehet megvenni.
Csellengők, lámpások éjszakája 2019, Keszthely

2019. május 24-én rendezik meg a Csellengők, lámpások éjszakáját Keszthelyen, a Népviseletes Babamúzeumban.

Pecsételd végig a Balatont kétkeréken – Múzeumtúra 2019, Keszthely

A Nyitott Balaton programsorozathoz kapcsolódva 2019. május 1-19. között Múzeumtúrát tartanak Keszthelyen, a Belvárosi Múzeumokban.

A keszthelyi légifotós szenvedélye a drónozás
Farkas Attila szerint a drónozás remek lehetőséget ad arra, hogy egy egészen más szemszögből is megismerhessük a világot.
Gyermeknap 2019, Zamárdi

2019. május 26-án Gyermeknap Zamárdiban 10-16 óra között színes programok várják a gyermekeket Zamárdiban Gyermeknap alkalmából.

Luxusautó találkozó, Cars & Coffee Balaton 2019, Keszthely

A keszthelyi Festetics-kastély parkja ad otthont 2019. május 12-én a Cars & Caffee Balaton luxusautó találkozójának.

Lejött a bor a hegyről, újra lehet bírálatra jelentkezni
None
Reklám